Tudományosság

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2017-ben először kapott részvételi lehetőséget az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatán, mely a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram. 

HERCZEG ZOLTÁN: Adópolitikai kihívások a Globális Versenyképességi Index részindikátorai alapján

1. Bevezetés

A nemzetgazdasági versenyképesség javítása napjaink egyik legégetőbb prioritása a honi gazdaságpolitikát befolyásoló gyakorlati szakemberek körében. Egyes nemzetközi szervezetek évről évre elkészítik azokat a felméréseiket, amelyek alapján rangsorba helyezik a mintáikba választott országokat. Példaként említhető a Világbank Doing Business ranglistája, amelyre leginkább figyelnek a magyar döntéshozók, de minden korlát mellett szakmailag elismertnek számít az IMD Versenyképességi Évkönyve, az Európai Bizottság Európai Versenyképességi Jelentése és a Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi Jelentése. Ezeknek a felméréseknek az eredményei helyenként figyelemfelkeltő és mélyebb magyarázó vizsgálat nélkül nehezen értelmezhető helyezéseket mutatnak: amíg például Magyarország munkaerő-piaci hatékonysága 2016-ban 138 ország közül a 80. volt, addig több fejlődő ország – Botswana, Kenya, Malawi, Namíbia, Nigéria és Ruanda – az első negyvenben található [1]. Ilyen és ehhez hasonló látszólagos extrémitások megértése miatt indokolt vizsgálni az aggregált mutatószámok összetevőit, jelen esetben kitüntetett figyelemmel az adóztatással kapcsolatos indikátorokra.

Magyarországon 2010 után egy új közpénzügyi rendszer jött létre, amelynek szerves része az adójogot és adóigazgatást érintő gyökeres átalakítás. Elemzésünk jelentősége abban áll, hogy bemutatja az adórendszer és a versenyképesség közötti egyes összefüggéseket, hozzájárulva ahhoz a szakmai diskurzushoz, amely a magyar gazdaság versenyképességének növelését célzó szakpolitikai és szabályozási javaslatok megfogalmazására irányul. A vizsgálat aktualitását az támasztja alá, hogy nemcsak a költségvetési politika irányítói, vagyis a kormányzati szereplők tartják napirenden a kérdést, hanem élénk gondolkodás folyik róla a monetáris politika aktorainak körében is [2]. Sőt, 2017. március 23-án megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács elnevezésű szakmai fórum, amelynek a kormányzati beavatkozásokra vonatkozó véleményezési és javaslattevő funkciója van [3]. Az igyekezet nem véletlen, ugyanis hazánk bizonyos pontokon javuló, más téren viszont lesújtó eredményeket produkál. Példának okáért kritikus terület a magyar intézményi fejlettség állapota, holott egyes kutatók a bizalom és a versenyképesség összefüggéseit vizsgálva kulcsszerepet tulajdonítanak a társadalom intézményi rendszerének [4]. Míg más szerzők egyenesen azt állítják, hogy a gazdasági fejlődés és a jólét legfontosabb feltételei a befogadó politikai és gazdasági intézmények [5].

A versenyképesség egy rendkívül összetett közgazdaságtani jelenség, ezért arra nem vállalkozunk, hogy jelen dolgozat keretében teljes és átfogó képet nyújtsunk a magyar gazdaság ilyen típusú problémáiról. Vizsgálatunk célja arra szűkül, hogy elhelyezzük Magyarországot a versenyképességi térképen és feltárjuk a Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi Indexe három adózással kapcsolatos részindikátorának, úgymint az adózás hatása a befektetések ösztönzésére (ETII), a teljes adókulcs (TRR) és az adózás hatása a munka ösztönzésére (ETIW), befolyásoló erejét. A fókuszáltabb elemzést azért tartjuk indokoltnak, mert a tendenciákból egyrészt megállapítható az adópolitika irányának helyessége, másrészt értékelhető a 2010-es években bevezetett adóreformok sikeressége. Feltételezésünk szerint a magyar adóztatási gyakorlat minősége versenyhátrányt jelent Magyarország számára, a 2010 utáni kép pedig vegyes: az átalakítások több esetben rontottak a helyzeten, ugyanakkor történtek lépések a versenyképes magyar adórendszer megalkotásának irányába. Elemzésünk központi fogalma egyértelműen a nemzetgazdasági versenyképesség, azonban fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a versenyképességnek számos jelentése és tárgya lehet (termék, szolgáltatás, vállalat, régió, ország, országcsoportok). A dolgozatban az országokra vonatkoztatva abban az értelemben jelenik meg, amelyet a Globális Versenyképességi Index (GCI) kidolgozói vallottak magukénak, vagyis az intézmények, politikák és egyes tényezők azon csoportjaként, amelyek a gazdasági fejlődés jelenlegi és középtávú fenntartható színvonalát meghatározzák [6]. A dolgozat módszertani kérdésekkel kezdődik, majd az adórendszer alapelveinek elméleti összegzése következik. Kitérünk az utóbbi 7-8 év adó- és jövedelempolitikájának alakulására és bemutatjuk a vizsgálati eredményeinket. Végül megfogalmazzuk munkánk konklúzióját.

2. Vizsgálat, eredmények és értékelés

Jelen fejezet arra szolgál, hogy körbejárja napjaink magyar adórendszerének lényegi elemeit, vázolja az azok kialakulásához vezető utat és a magyarországi adóztatási gyakorlat egyes következményeit. E célnak megfelelően dolgozatunk ezen része módszertani és elméleti meglátásokkal indul, majd rátér a 2010 utáni adó- és jövedelempolitikai változásokra. Elemzésünk központi kifejezése a nemzetgazdasági versenyképesség, amely a honi gazdaságpolitika neuralgikus pontja, ezért igazi szakmai kihívás utánajárni és megérteni e komplex közgazdaságtani fogalom egy-egy szegmensét. A dolgozat korlátozott keretei között arra törekszünk, hogy feltárjuk a magyar adópolitika és a nemzetgazdasági versenyképesség közötti összefüggéseket. Végül pedig a kiválasztott minta, valamint a megvizsgált adatok tükrében levonjuk azokat a következtetéseket, amelyek mindenképpen szükségesek egy versenyképes adórendszert működtetni kívánó pénzügyi kormányzat sikeres munkájához.

2.1. Módszertan és lehatárolás

A Világgazdasági Fórum 2004 óta méri a nemzeti versenyképességet egy több mint 100 indikátorból összevont, immár 137 országra kiterjedő, folyamatosan finomított, a szakirodalomban és a közvélemény által legszínvonalasabbnak tartott mutatószámmal. A Globális versenyképességi index (GCI) összeállításából származó nagy mennyiségű adat, valamint a felmérések számából adódó idősoros elemzés lehetősége teret enged az összehasonlításnak. Elsősorban azt érdemes vizsgálni, hogy az egyes országok rangsorokban elfoglalt helyezése milyen tendenciát mutat, illetve a hasonló adottságú, közvetlen versenytársakhoz képest hol helyezkedik el az adott nemzetgazdaság. A Világgazdasági Fórum Globális versenyképességi indexének historikus adatbázisát használjuk fel tehát három kelet-közép-európai állam versenyképességi, azon belül főként adózással kapcsolatos adatainak elemzéséhez.

A vizsgálat 11 év adatait tárja fel az esetek többségében, ugyanis a Világgazdasági Fórum idősoros adatbázisa 2007-től 2017-ig tartalmazza a GCI-t, annak pilléreit és a pilléreket felépítő több mint száz indikátort. Az adatok táblázatos csoportosítása, grafikus ábrázolása és a statisztikai számítások elvégzése után lehetővé válik a feltételezésünk vizsgálatából fakadó konklúziók megfogalmazása. Ehhez nemcsak a rangsorokban elfoglalt helyezések vizsgálata szükséges, hanem az indikátorok 1 és 7 közé eső pontértékeinek megfigyelése is. Míg az előbbi a relatív változásokat mutatja, vagyis az egyes gazdaságok egymáshoz képest való elhelyezkedését, addig a pontértékekkel ellenőrizni lehet az adott ország önmagához viszonyított teljesítményének elmozdulását.

Jelen kutatás az összehasonlítás eszközét alkalmazza, amelynek akkor van létjogosultsága, ha az elemzés alá vont gazdaságok alapvető attribútumai között érdemi hasonlóság fedezhető fel. Ez teljesül a mintába választott országok esetében, amelyek közé – a magyar gazdaság mellett – Romániát és Szlovákiát vontuk be, amelynek az az indoka, hogy viszonyítási pontként szolgáljon a két szomszédos ország. Ha rátekintünk az adatokra, akkor azt látjuk, hogy mind Románia, mind Szlovákia relatíve közel található a magyar gazdaság eredményeihez. A 12 pillért ábrázoló sugárdiagram megmutatja, hogy Szlovákiában az egészségügy, az oktatás és az üzleti környezet erősebb lábakon áll, mint a másik két államban (lásd 1. ábra). Ugyanakkor a többi szempont alapján nincs jelentős vagy váratlan különbség a három ország között, görbéjük hasonló ívet fut, ezért kijelenthető, hogy közvetlen versenytársakról van szó, amelyeket indokolt egyéb területeken is összehasonlítani.

1. kép

A legversenyképesebb nyugati és ázsiai államok közelmúltbeli értékei szintén számos érdekességet rejtenek magukban, ismeretük hozzátartozik a versenyképesség jelenségének megértéséhez, továbbiakban viszont nem foglalkozunk velük, hiszen azok elemzése a lehatárolt kutatási témán kívül esik.

A Globális Versenyképességi Jelentés a kemény és puha adatok széles tárházát nyújtja. Előbbiek a rendelkezésre álló és nyilvános statisztikai adatokat jelentik, utóbbiak pedig kérdőíves felmérésekből származnak. Nem lehet állítani, hogy egy minden elemében tökéletes mutatószámról van szó, csak korlátok között lehet rá hivatkozni. Azonban komplex megközelítést alkalmaz – statikus és dinamikus, kemény és puha adatokat egyaránt számításba vesz -, és leginkább ez adja a tekintélyét.

2.2. Gondolatok az ideális adórendszerről

Az adórendszer meghatározása még nem jelent megoldhatatlan kihívást: azoknak az adóknak az összességét jelenti, amelyeket adott helyen adott időszakban működtetnek [7]. Azonban az ideális és versenyképes adózási szisztémát rendkívül nehéz megalkotni, hiszen a gazdasági jelenségek és az üzleti megoldások folyamatosan változnak. Ezek lekövetése minden törvényhozó és végrehajtó hatalom számára hozzáértő előrelátást igényel.

Tökéletes adórendszer nem létezik. Egy jó adórendszer alapelvei gyakran konfliktusba kerülhetnek egymással. Ebben az esetben az egyik alapelvet csak a másik kárára lehet alkalmazni vagy akárcsak előtérbe helyezni. A fiskális politika művészi megnyilvánulása, amikor úgy sikerül érvényesíteni az alapelveket, hogy azok egyensúlyi helyzetbe kerülnek. Kompromisszumok nélkül ez nem lehetséges, feltéve, hogy a pártpolitikai érdek nem írja felül a szakpolitikai racionalitást. Vajon Magyarországon a pénzügyi kormányzat hogyan küzdött meg azzal az összetett érdekrendszerrel, amely elvárásokat tartalmazott a lakosság, a vállalati szféra, az ország politikai vezetése és a nemzetközi színtéren szükségszerűen megkövetelt versenyképesség részéről? E kérdés megválaszolására a következő alfejezet ad egyfajta választ.

Léteznek ugyan irányelvek a modern adórendszerek felépítéséhez – a szakirodalom szembeállítja egymással a haszonélvezeti és fizetőképességi elvet, továbbá megkülönbözteti a horizontális és a vertikális méltányosságot [8] -, de nem lehet egységes receptet kínálni az adóztatással küzdő országok számára, hiszen mindenhol megvan a maga kultúrája a közteherviselésnek és az ahhoz való hozzáállásnak, amelyeken nehéz politikai feladat akárcsak középtávon is változtatni. Ennek tükrében érdemes végiggondolni a 2010-ben bekövetkezett magyarországi politikai fordulatot.

 2.3. Adó- és jövedelempolitika 2010 után

A 2010. tavaszi országgyűlési választások eredményeképpen párját ritkító, több mint kétharmados parlamenti többséghez jutott a győztes pártszövetség. A magyar társadalom szinte példátlan, rendkívüli és meggyőző hatalommal ruházott fel egyetlen egy politikai entitást. 2010 a rendszerváltás utáni politikatörténet legmarkánsabb fordulatát hozta, hiszen minden lehetőség adottá vált ahhoz, hogy a kormánypártok gyökeres változtatásokat hajtsanak végre hazánkban, s ez számtalan területen be is következett. Talán a leginkább szimbolikus példa erre az alkotmányozás folyamata, amelynek eredménye a 2012. január 1-jétől hatályos Alaptörvény. E jogi dokumentum átformálta a magyar közjogi rendszert. Ami pedig elemzésünk szempontjából fontos: alkotmányos szinten helyezte új alapokra a magyar közpénzügyi gazdálkodást.  Kiemeljük az Alaptörvény Szabadság és felelősség részének XXX. cikkét:

(1) Teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez.

(2) A közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani.

E két bekezdés ragadja meg leginkább, hogy az alkotmányozó hogyan gondolkodik a közteherviselésről. Az első bekezdés egy állampolgári kötelezettséget rögzít, mégpedig azzal, hogy egyértelmű utalást tesz az igazságosság és méltányosság alapelveire. A második bekezdés pedig a családpolitika szükségessége felé orientálja az államhatalmi aktorokat. Azonban nézzük meg vázlatosan, hogy az alkotmányos szintű rendelkezések alapján – vagy azok ellenére – milyen testet öltött a 2010 utáni adórendszer.

Amennyiben a jogforrások oldaláról közelítünk a továbbiakban is, akkor meg kell említenünk, hogy nemcsak az anyagi adójogot tartalmazó törvények módosítása történt meg az utóbbi nyolc esztendőben, hanem több esetben teljesen új törvényeket fogadott el az Országgyűlés. A közpénzügyek szempontjából első helyen emelendő ki az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az adóigazgatás számára mekkora jelentősége van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénynek, amelynek legnagyobb szervezeti jogi hozadéka az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, illetve a Vám- és Pénzügyőrség integrációjának megvalósítása. Ha pedig napjaink legújabb változásaira fordítjuk figyelmünket, akkor az alaki adójog területét kell megvizsgálnunk: 2018. január 1-jén lépett hatályba az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.), valamint ugyanezen a napon váltotta fel a régi Art-ot az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény. Jelentős eljárásjogi változás a korábbiakhoz képest, hogy ugyan a Ket-et – szintén 2018. január 1-jével – felváltotta az Ákr., azonban a továbbiakban ez az eljárási törvény már nem mögöttes jogszabálya az új Art-nak, mivel ezt a funkciót immár az Air. tölti be. Mindezzel arra világítunk rá, hogy a pénzügyi jog terén szinte teljesen új szabályozási környezet alakult ki a 2010-es években. A szabályok folyamatos mozgásban vannak, és ez a dinamika nem erénye, hanem gyöngesége a magyar adórendszernek, ugyanis kiszámíthatatlanságot jelez, valamint a mindig meg-megújuló jogszabályokhoz való alkalmazkodási kényszer többletterhet okoz a gazdasági szereplők számára.

Az új politikai elit gondolkodását az határozza meg 2010-től, hogy a jövedelmek adóztatása helyett minél inkább a fogyasztást kell adóztatni. Ebből a tételből vezethető le, hogy a korábban sávosan progresszív személyi jövedelemadót felváltotta az előbb 16%-os, majd 15%-os egykulcsos adó. A családi adóalap-kedvezmény bevezetésével sajátos redisztribúció valósult meg: nem a rászoruló családok megsegítése lett a vezérelv, hanem a lineáris SZJA-val megalapozva a minél több munkára, minél magasabb jövedelem megszerzésére való ösztönzés. Az egykulcsos személyi jövedelemadóval 400-500 milliárd forintos kiesés keletkezett a központi költségvetésben, amelyet úgynevezett unortodox eszközökkel pótolt a kormányzat: szektorális különadókat vezettek be, banki különadóval az élen. Ezzel párhuzamosan és a 2012-es recesszió hatására az ÁFA általános kulcsa 27%-ra emelkedett, holott a korábbi 25%-os szint is az uniós csúcsot jelentette. Előállt tehát az a helyzet, hogy az Európai Unióban a magyarországi ÁFA-csalás eredményezi a legnagyobb hasznot. A kedvezőtlen környezetre két szakszerű választ tudott adni az adóhatóság, amelyek az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) és az online pénztárgépek bevezetésében testesült meg. A központi költségvetés ÁFA-bevételei éves szinten meghaladják a 3 500 milliárd forintot, ez a tény és az általános költségvetési szigor, kiterjedve a versenyképességet korlátozó humántőkét képző ágazatokra is, bizonyos termékek esetében megalapozta az ÁFA-csökkentéseket.

Az adóváltozások rövid összefoglalásával nem nyújtunk teljes képet, ugyanakkor érinttettük a két legfontosabb adónemet, mégpedig azzal a céllal, hogy érzékeltessünk egy gyökeresen új hozzáállást, a munkát terhelő adóbevételek irányából a fogyasztást terhelő adóbevételek felé történő eltolódást. A parlamenti képviseleti arányokra tekintve elmondható, hogy legitim társadalompolitikai koncepcióról beszélünk, még akkor is, ha a következményeket nem vizsgáljuk. Hozzá kell azonban tenni, hogy pártpolitikai érdekek szerint olyan típusú és mértékű adókat kell kivetni, amelyek hozzájárulnak a szavazóbázis megtartásához, így nem meglepő, ha egy jobboldali pártszövetség nem a társadalom perifériáján élőket preferálja, hanem inkább a munkaadókat és a vállalatokat. Logikailag könnyen jutunk el így azokhoz az intézkedésekhez, amelyekről kijelenthetjük, hogy egyértelműen versenyképesség-javító hatással rendelkeznek.  Nevezetesen a társasági adó mértékének 9%-ra, valamint a szociális hozzájárulási adó mértékének 19,5%-ra való csökkentéséhez.

2.4. A versenyképesség nyomában

A 2010-es években tendenciájukat tekintve kedvezően alakulnak a makrogazdasági mutatók Magyarországon: átlagosan 2-3%-os gazdasági növekedés, 3% alatti államháztartási hiány, csökkenő államadósság- és munkanélküliségi ráta, tartósan 3% alatti infláció, masszívan pozitív külkereskedelmi egyenleg. Ugyanakkor a versenyképességnek csak egyetlen összetevője a makrogazdasági stabilitás, így fordulhat elő, hogy hazánk a 2010-es 52. helyről 2017-re a 60. helyre csúszott vissza a Világgazdasági Fórum rangsorában, amely pontértékekben a 4,33-as szinten való stagnálást jelenti. Tehát a rangsor alapján akadtak versenytársak, amelyek jobban teljesítettek az adott időszakban. Hozzátesszük, hogy az előbbi adat nem tükrözi a magyar gazdaság legnagyobb kilengését, ugyanis a 2007-es 47. helyből 2016-ra 69., a 2011-es 4,36-os pontértékből 2016-ra 4,2 lett.

Az összehasonlítás érdekében mintánkban szerepel még Románia és Szlovákia. A három kelet-közép-európai állam versenye 5-6 helycserét mutat, mindegyik gazdaság mindhárom pozíciót betöltötte 2007 és 2017 között (lásd 2. ábra).

2. kép

Összességében kiegyenlített küzdelmet látunk. Egyrészt jelenleg Szlovákia számít a legversenyképesebbnek a rangsor alapján, negyedik éve javít az eredményén, de 2007-hez képest 18 helyezést rontott. Másrészt Románia a legkevésbé versenyképes, viszont kompenzálja, hogy 2007-hez képest egyedüliként volt képes javítani a pozícióján.

A Globális versenyképességi index (GCI) 12 pillérből áll, amelyek további számos részelemből tevődnek össze. A Jelentés kidolgozói három csoportba rendszerezik a pilléreket és a hozzájuk tartozó részindikátorokat (lásd 1. táblázat) [9]. Így a GCI-t az összes tényezőre vonatkozó átlagos rangsorbeli elhelyezkedésnek tekinthetjük, amelyhez viszonyítva megtudjuk, hogy az adott pillérben átlag alattiak vagy átlag fölöttiek a versenyképesség feltételei.

3. kép

Amennyiben megvizsgáljuk az 1. táblázat csoportosítását, akkor feltűnik Magyarország, illetve Románia innovációs és üzleti környezetének lesüllyedése. Szlovákia sem tud előrelépést felmutatni, valamennyi csoportban veszített korábbi pozíciójából. Tehát levonható az a következtetés, hogy a vizsgált országok versenyképességének alakulása nem lett sikertörténet 2017-re. Ugyanezt támasztják alá azok az adatok, hogy az árupiaci hatékonyság és a munkaerő-piaci hatékonyság területén elért helyezések a minta országaiban valamennyi esetben visszaesést mutatnak (lásd 2. táblázat). E két pillér kiválasztását azzal indokoljuk, hogy az adózással kapcsolatos részindikátorok ezek alá sorolhatók be.

4. kép

Itt még egy megállapítás tehető, ugyanis 2017-ben az árupiaci és a munkaerő-piaci hatékonyság – egy kivétellel – minden esetben versenykorlátozó pillér. Hiszen a GCI-nél alacsonyabb helyezést vesznek fel, amely egyedül a szlovák árupiaci hatékonyságra nem igaz. A szlovák munkaerő-piaci hatékonyság viszont 62 helyes visszaesést könyvelhet el 2007-hez képest: 4,76-os pontértékről 4,01-ra zuhant, amely külön elemzés után kiált.

Elemzésünk eddig a pontig arra irányult, hogy kontextusba helyezzük a magyar gazdaság pozícióját. Innentől konkrétan rátérünk az adózással kapcsolatos mutatókra, mégpedig azzal, hogy egy-egy táblázat és ábra erejéig megtartjuk Romániát és Szlovákiát az összevetés érdekében (lásd 3. táblázat).

5. kép

Az adózás hatása a befektetések ösztönzésére (ETII) és a teljes adókulcs (TTR) az árupiaci hatékonyság pillérbe tartoznak, míg az adózás hatása a munka ösztönzésére (ETIW) mutató a munkaerő-piaci hatékonyság alá. 2007-től kezdődően csak a teljes adókulcsra vannak adataink, ugyanis a másik két részindikátort 2013-tól tüntetik fel az adatbázisokban. Az eddigi negatív trendeket most felválthatja az optimizmus, hiszen legtöbb esetben javuló pozíciókat látunk. Magyarországon a befektetések ösztönzése jelentősen, 80 helyet javult 2015-ről 2016-ra. Az adóékkel kapcsolatban számottevő változás nem figyelhető meg, de a munka ösztönzése 44 hellyel kedvezőbb pozíciót vett fel 2017-ben, mint 2013-ban. A pontértékek ellenőrzését követően rögzíthető, hogy valóban pozitív változások indultak meg az adózással történő ösztönzők terén. A befektetések ösztönzése a 2013-as 2,71-es szintről 2017-re 4,11-re emelkedett, míg a munka ösztönzése a 2013-as 2,73-ról a 2017-es 3,63-as pontértékre nőtt. Mindennek tükrében a következő diagram nem mutat kedvezőtlen képet Magyarországról a két versenytársához képest (lásd 3. ábra).

6. kép

Az olvasható le a görbékből, hogy a vizsgált indikátorok tekintetében négy esetben meghaladja az átlagos teljesítményt a magyar gazdaság helyezése. A teljes adókulcsra ez az állítás nem igaz, viszont a másik két részindikátorra igen. Sőt, ennél a két mutatónál tetemes az előny: a befektetések ösztönzésénél 80, illetve 29 helyezés; a munka ösztönzésénél 38, illetve 43 helyezés.

Elemzésünk következő részében megpróbáljuk még szemléletesebben bemutatni, hogy a két említett részindikátornál mennyire egyértelmű a javulás. Először a befektetések ösztönzésére fordítjuk a figyelmünket (lásd 4. ábra).

7. kép

Magyarország esetében az egyik legsikeresebb mutatóról van szó, ha az ETII alakulását ábrázoljuk, ugyanis 2013 és 2017 között 94 helyes javulás látható a bal tengelyen és 1,4-es pontszámnövekedés a jobb tengelyen. Ugyanez már sokkal mérsékeltebben mondható el a teljes adókulcs részindikátorról (lásd 5. ábra).

8. kép

2007 és 2017 között mindössze egyetlen egy helyezést sikerült javítani azon a mutatón, amely az adóék fogalmához kapcsolódik. Speciális mutatóról beszélünk, hiszen nem 1-től 7-ig terjedő pontértékekkel fejezik ki, hanem százalékos formában. A 2007-es 59,3%-os szintről 2017-re a 46,5%-os szintre jutott el a magyar adórendszer. Végül utolsó diagramunk a munkaerő-piaci hatékonyság flexibilitás részének egyik részindikátorát ábrázolja (lásd 6. ábra).

9. kép

Itt is egy kétségtelenül sikeres időszakot látunk, ha a trendet figyeljük. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nagyon mélyről indult felfelé az ETIW. 2013-ban a 132. helyezés azt jelentette, hogy Magyarország a világ leggyengébb vizsgált államai mellett szerepelt. Azóta 44 helyezéssel javult ebben a rangsorban hazánk pozíciója, viszont a 2017-es 88. hely azt jelzi a GCI 60. pozíciója alapján, hogy az ETIW – szemben az ETII-vel – nem növeli, hanem korlátozza a magyar versenyképességet.

2.5. Konklúzió

A módszertan kiválasztásánál lényeges szempont volt, hogy olyan államokat vegyünk a mintába Magyarország mellé, amelyek lehetőleg azonos régióban találhatók és gazdaságaiknak nincsenek áthidalhatatlan eltérései a magyaréhoz képest, de egy-egy speciális paraméter alapján mégis jól elkülöníthetők. Románia és Szlovákia ideális választásnak bizonyult, hiszen erősségeik, problémáik, helyezéseik és pontértékeik között is számos hasonlóság fedezhető fel a nemzeti versenyképesség tekintetében. Ugyanakkor egyedi vonásokra is fény derült, például a szlovák gazdaság munkaerő-piaci hatékonyságának romlása.

Megállapítjuk, hogy veszélyes csapda kizárólag a makrogazdasági mutatók javítására kalibrálni a gazdaságpolitikát. Magyarország beleesett ebbe a csapdába: a világgazdasági válságból való kilábalásnak és a kedvező nemzetközi környezetnek köszönhetően a legfontosabb makroszámok ideálisnak mutatkoznak, azonban a versenyképességet nemcsak ebben mérik. Ugyanolyan súllyal esik latba az intézményrendszer, az oktatás, az egészségügy, az innovációs készség és az üzleti környezet minősége. E területek fejlesztése elkerülhetetlen a versenyképességi fordulat bekövetkeztéhez.

A Globális Versenyképességi Index adózással kapcsolatos részindikátorai ellentétes irányú mozgást írnak le a magyar gazdaság vonatkozásában, mint a legtöbb mutató. Amíg 2007-hez képest megfigyelhető egy általános visszaesés, addig az ETII, a TTR és az ETIW részindikátorok előrelépést jeleznek. Mi lehet az oka a pozitív változásnak? Egyrészt magyarázó tényező a költségvetési stabilitás és az ország hitelképessége, vagyis 2013 óta egyensúlyban van a magyar államháztartás és piaci hitelezéssel tudja finanszírozni az állam az adósságát. Másrészt pedig az adókulcsok csökkentése eredményezi az adórendszer versenyképessebbé válását. A társasági adó mérséklődése kedvez az ETII-nek, az alacsonyabb szociális hozzájárulási adó javítja a TTR-t és az ETIW-et, hiszen kevésbé bünteti az adórendszer a foglalkoztatást. Végül megemlítjük azt a pozitív folyamatot is, hogy az adóhatóság egyre több általános forgalmi adót képes beszedni, új technológiák bevezetésével a gazdaság kifehérítésének irányába tett lépéseket, így egyes termékek és szolgáltatások esetében lehetővé vált a kedvezményes 18 vagy 5 százalékos ÁFA-kulcs alkalmazása.

Vizsgálatunk alapján arra a következtetésre jutunk, hogy érdemes az adócsökkentés útját járni, hiszen az adófizetési hajlandóság növelésével nem feltétlenül csökkennek az adóbevételek. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a gazdasági szereplőknél hagyott adóforintok kedvező feltételek esetén több GDP-t képesek termelni, mint az állami költekezés.

 3. Összefoglalás

2010 és 2017 között a magyar államháztartás egyensúlyi helyzetbe került, ugyanakkor ezzel szinkronban nem következett be a magyar gazdaság versenyképességének javulása. A Világgazdasági Fórum rangsora alapján 2007-ben hazánk a 47., 2017-ben már csak a 60. helyen állt. A honi gazdaságpolitikát alakító döntéshozók felismerték a versenyképességi fordulat jelentőségét, ezért 2017-ben megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács, amelynek tagjai javaslatokat fogalmaztak meg a magyar adórendszer ésszerűsítése érdekében.

Elemzésünk során arra voltunk kíváncsiak, hogy az adópolitika mennyiben képes befolyásolni a magyar gazdaság versenyképességét. Vizsgálatunk eszközének a Globális Versenyképességi Index összeállításához szükséges részindikátorok adatainak feldolgozását választottuk. Alkalmaztuk az összehasonlítás módszerét, amelyet a román és a szlovák gazdaság mintába vételével oldottunk meg.

A dolgozat elméleti keretét az adórendszerek általános alapelveivel és a 2010 utáni közjogi és közpénzügyi átalakulás következményeinek összefoglalásával egészítettük ki. Vizsgálatunk érdemi részét három adóztatással kapcsolatos részindikátor feltárása jelentette, amely után megállapítottuk, hogy az adócsökkentések pozitív hatást gyakorolnak a magyar gazdaságra, valamint annak versenyképességére.

AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÚNKP-17-1-I-NKE-44 KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT.

Forrásjegyzék

[1] World Economic Forum: The Global Competitiveness Index Historical Dataset 2007-2017. http://reports.weforum.org/global-competitiveness-index-2017-2018/downloads/ (Letöltés: 2017.10.07.)

[2] Palotai Dániel – Virág Barnabás: Versenyképesség és növekedés. Budapest, Válasz Könyvkiadó. 2016. p. 832.

[3] 1538/2016. (X. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Versenyképességi Tanács létrehozásáról

[4] Chikán Attila: Bizalom és versenyképesség. In: Muraközy László (szerk.): A bizalmatlanság hálójában. Budapest, Corvina Kiadó. 2012. p. 110.

[5] Acemoglu, Daron–Robinson, James A.: Miért buknak el a nemzetek? A hatalom, a jólét és a szegénység eredete. Budapest, HVG Kiadó. 2013. p. 352.

[6], [9] World Economic Forum: The Global Competitiveness Report 2017-2018. p. 317. http://www3.weforum.org/docs/GCR2017-2018/05FullReport/TheGlobalCompetitivenessReport2017%E2%80%932018.pdf (Letöltés: 2017.10.07.)

[7] Földes Gábor: Pénzügyi jog. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 2000. p. 47.

[8] Nordhaus, William D. – Samuelson, Paul A.: Közgazdaságtan. Budapest, Akadémiai Kiadó. 2012. p. 284.

 

SZABÓ ZSÓFIA PIROSKA: A katolikus társadalmi tanítás elvei és az Európai Unió

Az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával Az európai integráció és a kereszténység, a keresztény értékrend és az Európai Uniós értékek azonosíthatósága és jelentősége című kutatást végeztem el. A témaválasztásomat a kereszténység Európa és a világ kultúrtörténetében betöltött, egyedülálló szerepe alapozza meg. A kereszténység ugyanis nem csupán autentikus vallásként, de kultúraként, civilizációként is képes megjelenni (Hoppál, 2013: 53).

A kutatásom központi elemét a katolikus társadalmi tanítás elvei képezik. A katolikus társadalmi tanításban számos elv jelenik meg, ugyanakkor az emberi méltóság, a szolidaritás, a közjó és a szubszidiaritás kardinális elvek, hiszen a többi kiindulópontjaként értelmezhetők.

A katolikus társadalmi tanítást magukba foglaló pápai enciklikákra a személyt középpontba helyező, azaz perszonalista társadalomkép jellemző. A katolikus értelemezében a társadalom középpontjában álló ember elsődleges jellemzője méltósága és – az ebből fakadó –elidegeníthetetlen jogai, amelyek istenképiségében gyökereznek (Ter. 1.26:27).

A katolikus pápai enciklikák a személy életét két síkon értelmezik, egyrészről mint individiuum, másrészről szociális dimenzióban. Utóbbi, közösségi természetéből eredően a személy képességeit és boldogságát szociális közegben képes kibontakoztatni és ez a sík adja – hangsúlyosan – a szolidaritás elvének alapját is (Kompendium 192). A közjó elve nagyon komplex fogalomként jelenik meg az általam elemzett pápai enciklikákban. A közjó ugyanis olyan feltételek összességeként jelenik meg a katolikus társadalmi tanításban, amelyek szükségesek a közösséget alkotó egyének boldogulásához, azonban ezeket csakis a közösség egésze képes elérni (Magyar Katolikus Lexikon, 2002: 423).

A szubszidiaritás elvére már a katolikus társadalmi tanítás alapját képező Rerum Novarum is utal az állam, a polgár és a család kapcsolatának tárgyalásakor (RN 28). A Rerum Novarum után negyven évvel megjelenő Quadrageismo anno enciklikában pedig explicit módon is megjelenik a „szubszidiálni” kifejezés (QA 79). A szubszidiaritás fogalom lényegénél fogva a katolikus értelmezésben, amely kérdésben egy alacsonyabb szintű társadalmi egység, az egyén vagy a család képes eljárni, abba egy magasabb szinten szervezett társadalmi egység, így például az állam nem szólhat bele (Virt, 1999: 134).

Kutatásom egyik fő tétele szerint az Európai Unió joga megjeleníti a fentebb röviden kifejtett elveket. Ezen tétel alátámasztása mellett a kutatás során a négy vizsgált elv fogalmi koncepciójában eltérő hangsúlyokat fedeztem fel a katolikus társadalmi tanítás, illetve az Európai Unió jogában való megjelenésük tekintetében.

A kutatásom elsődleges forrásait a katolikus társadalmi tanítás vonatkozásában, XIII. Leó pápa Rerum Novarum, XI. Piusz Quadragesimo anno, VI. Pál  Octogesima adveniens, illetve II. János Pál Centesimus annus című enciklikája képezi. Ez utóbbiak a Rerum Novarum megjelenését követő negyven, nyolcvan és századik évfordulóra készültek el. Az Európai Unió jogát tekintve elsődleges forrásaimat az Európai Unióról szóló szerződés, az Európai Unió működéséről szóló szerződés, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartája képezik.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program egy rendkívül jó lehetőség arra, hogy a kezdő kutatók komolyabban elmerülhessenek egy számukra érdekes témában, ezért ajánlom minden szakkollégistának, hogy pályázza meg az ösztöndíjat és éljen a lehetőséggel.

AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÚNKP-17-1-I-NKE-37 KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT.

Rövidítések jegyzéke:

RN: Rerum Novarum

QA: Quadragesimo Anno

Kompendium: Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma

Irodalomjegyzék:

Az Egyház társadalmi tanításának kompendi uma. n.a.  Elérhető: http://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html  (letöltve: 2017. 11. 04. 15:08)

Dr. Diós István (Főszerkesztő), Dr. Viczián János (Szerkesztő), Magyar Katolikus Lexikon, VII. kötet Klacs- lond, Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2002.

Hoppál Bulcsú Kál, „Civilizáció, kultúra, erkölcs”, Civilnek maradni. A 2013-ban Budapesten megrendezett Nemzetközi Civil Etikai Konferencia előadásai, Budapest, FOKUSZ Egyesület, 2014.

Virt László, Katolikus társadalmi alapértékek, Budapest, Márton Áron Kiadó. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Országos Lelkipásztori Intézetének Kiadója, 1999.

XIII. Leó pápa, Rerum Novarum, Róma, 1891. Teljes magyar fordítás elérhető: Tomka Miklós -Goják János, Az egyház társadalmi tanítása – Dokumentumok. Budapest: Szent István Társulat. Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1993.

Xl. Pius pápa, Quadragesimo Anno, Róma, 1931. Teljes magyar fordítás elérhető: Tomka Miklós -Goják János, Az egyház társadalmi tanítása – Dokumentumok, Budapest, Szent István Társulat. Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1993.

emmi-logo-unkp-2017nkp-logo-fekvo-rgb