Sikeresen zárult idei Mentorprogramunk is

Sikeresen zárult le 2017-es évi Mentorprogramunk is, amelynek eredményeként februártól 15 új tagot köszönthetünk a csapatunkban. Egy egykori mentoráltunk, Érsek Kitti, a következőképpen foglalta össze a félév történéseit:

“Az idei mentorprogram is a már szinte hagyománynak számító ismerkedős esttel kezdődött, ahol a mentoráltaknak lehetőségük nyílt egymás és a szakkollégiumi tagok megismerésére. A játékos, ismerkedős jellegű feladatok remek alapot adtak. A csapatépítés az ócsai bázison tartott összerázó hétvége során folytatódott. Az itt töltött három nap alatt jobban is megismerhettük egymást. A különböző szakmai programok és versenyek mellett, a játékokra és az esti lazításra is sor került.

23157418_1560742927324653_8344109029680978904_oDSCN0129

A program keretein belül a mentoráltaknak lehetőségük nyílt betekinteni a Magyary szakmai tevékenységébe is. A lelkes újoncok tagjai lehettek a Fiatal Technokraták Pártjának a Mint-a- Parlament nevű szimulációs versenyen. Részt vehettünk kurzusokon, konferenciákon, melyeket jelenlegi és volt szakkollégisták, illetve meghívott előadók tartottak. A sokszínű és színvonalas előadások közül mindenki találhatott érdeklődési körének megfelelőt, és az új információk tudásszomjunkat is csillapították.

27707911_1990435614319163_626212744_oborítókép

A munka és a tanulás mellett a közös kikapcsolódás is szerepet kapott. Az Adventi vásározás és a könyvtárlátogatás is része volt a programnak, sőt még közös véradásra is sor került.

A felvételi elbeszélgetés után az utolsó megmérettetés a félévzáró beadandó megírása volt. Ez után már tagokként erősíthetjük a Magyary csapatát. A Közgyűlésen elhangzottak alapján biztosan tudhatjuk, unatkozni nem fogunk a következő félév során, és újdonsült társaim nevében is mondhatom, hogy izgatottan várjuk a kihívásokat.”