javít

Pszichológiai játszmák a tárgyalóteremben

Szeptember 10-én került sor a Magyary Zoltán Szakkollégium szervezésében a „Pszichológiai játszmák a tárgyalóteremben” című előadásra, amelynek keretében vendégünk volt Dr. Grád András ügyvéd, pszichológus, egyetemi oktató. Nagyszámú érdeklődő érkezett az eseményre, így teltháznak örülhettünk, és az este végén reményeink szerint mindenki olyan jó hangulatban távozott, amiben az előadás is telt.

Dr. Grád András szakmai eredményeinek listája igen hosszú, így ő maga is egy rövid bemutatkozás erejéig érintette ezeket, ezért a teljesség igénye nélkül én is így teszek. Ügyvéd úr az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte jogász diplomáját, amelyet követően, az ő szavaival élve, „estin” elvégezte a pszichológus szakot is. Több mint tíz évet töltött el az igazságügyben, dolgozott bíróként, amit elmondása szerint különösen szeretett. Munkálkodott Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, és egyebek mellett főtanácsadó volt az Alkotmánybíróságon évekig. Az utóbbi tíz évben pedig ügyvédként dolgozik, főként a családjog területén.

DSCN0898

Az előadáson, amely valóban tárgyalótermi tapasztalaton alapult, egészen az alapoktól indult a gondolatmenet, hogy könnyebben érthetővé tegye a témát. Magyarországon feudális hagyományok terhelik a bíróságot, itthon az igazságszolgáltatás bírócentrikus, ez sugárzik a bíróságok felépítéséből is, hiszen ők a pulpituson helyezkednek el, a többi résztvevőre „lenézve”, fölérendelt helyzetben. Megjelenik ez a tanúkihallgatás során is, hiszen a tanú középen áll, már az elhelyezkedése is nyomást gyakorol rá, bár ennek a felállásnak logikai magyarázata nincs, hiszen idézve: „az álló ember sem hazudik kevésbé, mint az ülő”.

Ezeknek a hagyományoknak pszichológiai hatásai is vannak, ilyen a szorongás, hiszen az ember úgy érzi, hogy „alattvalóként” bánnak vele; a regresszió, amely tömören annyit takar, hogy valaki olyan magatartást tanúsít, amely az illető koránál fiatalabbaknál normális, azonban az adott életszakaszban nem. Például a tárgyalóteremben diplomás felnőttek képesek úgy viselkedni, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, mindez a metakommunikációjukban nyilvánul meg. Ide sorolhatjuk még a frusztrációt és az ebből fakadó agressziót is. Perre nem egy konfliktus szárba szökkenését követően azonnal kerül sor, általában hónapokkal, sőt évekkel később. Ez okozza azt, hogy az ember hiányosan emlékszik vissza a történtekre, azonban mivel természetünknél fogva a „jó egészre” törekszünk, így az agyunk újra konstruálja a történteket. Itt jön képbe a kognitív disszonancia jelensége. Ez lényegében azt jelenti, hogy két egymásnak ellentmondó, össze nem egyeztethető tudattartalom van jelen, ami feszültséget szül. Ezt a feszültséget az ember úgy szokta leküzdeni, hogy maga is hinni kezd saját valótlan állításában, aminek köszönhetően a két szemben álló fél álláspontja egyre csak távolodik, és egyikük sem enged a sajátjából a szavahihetősége miatt, még ha sejti is, hogy nem feltétlen neki van igaza. Mindkét fél azt várja, hogy a bíró vele szimpatizáljon, ami nyilván lehetetlen, de ez is növeli a frusztrációt.

Külön szó esett a hamis tanú lebuktatására alkalmazható módszerekről is. A tanú a legmegbízhatatlanabb bizonyítási eszköz, mégis ezt alkalmazzák a leggyakrabban. A teljesen pártatlan tanú ritka, a legtöbb esetben valamilyen szál fűzi a perben állókhoz, ez már a tárgyalás elején kiderül, hiszen ahhoz helyezkednek közelebb, aki miatt ott vannak.
Egy módszer a leleplezésre a lőszerhajó effektus, melynek lényege, hogy az ember eleinte nagyon óvatos és körültekintő, ám az idő előrehaladtával lankad a figyelme és gyanakvása, és abba a hamis illúzióba ringatja magát, hogy a nehezén túl van és ha eddig nem történt vele semmi, már ez után sem fog. Ekkor csap le váratlan kérdéseivel a bíró, aki egészen addig úgy tett, mint aki minden szót elhisz, így hamis megnyugvásba ringatva a tanút, innentől pedig nyerő helyzetben van, nagy valószínűséggel megtudja a szükséges információkat.

A tapasztalt bíró már a hangszínből és a szem állásából is megtudja állapítani, ki az, aki hazudik, hiszen „hamisan cseng a hangja”. Ez annak köszönhető, hogy a szorongás miatt összeszorulnak az izmok, így a hangszálak helyzete is megváltozik, ez okozza a hang változását, amely megkülönböztethető a helyzet okozta frusztrációból eredő hangszíntől. Hiába gyakori eset a hamis tanúzás, emiatt mégsem jellemzőek feljelentések, amely a bírák túlterheltségéből fakad többek közt.  Stresszes szakma ez, ahol rövid idő alatt kell sorozatdöntéseket hozni, kiélezett helyzetben, ám Grád András álláspontja az, hogy tökéletes döntés nincs, személyes ars poeticája szerint mindig a legkisebb rosszal járó opciót kell megtalálni, akkor senki sem tehet szemrehányást a végkimenetel miatt. Tudni kell letenni a döntés terhét a bíróság kapujában, csak így lehet elérni a testi-lelki egészséget.

41416236_1407169899417967_2163691772243345408_n

Végezetül néhány kommunikációs műfogásról esett szó, mint a probléma „felszeletelése”, a kis lépésekben történő megoldás. Váratlan fordulattal is ki lehet zökkenteni a másikat, például, ha ő szidásra számít tőlünk, de mi dicsérjük. Vannak úgynevezett agymosó technikák is, ilyen a sulykolás, vagy a követés-vezetés módszere, a rejtett kérdés.

Az előadáson egy tanácsot is kaptunk útravalóul, miszerint aki teheti, járjon bírósági tárgylásokra, hiszen azok az élet sűrű leképződései, egy bíró egy hét alatt több sorsot ismer meg, mint más egész életében. Dr. Grád András megfogalmazásában az ügyvédi, bírói hivatás szépsége abban rejlik, hogy néhányszor az ember keze nyomán jobb hellyé válik a világ, és tud jót cselekedni másokért, amely önmagában egy csoda.

Csonka Zsófia