53316600_2006584829647566_7480326874795606016_n

Országos Szakkollégiumi Találkozó Pécsett

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a kétévente tartandó az Országos Szakkollégiumi Találkozó, a pécsi Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium szervezésében. Idén rekordszámú résztvevővel, 229 szakkollégistával töltöttük el közösen március első hétvégéjét. Mint minden évben, idén is fókuszban állt a Szakkollégiumok társadalomban elfoglalt helyzete és egymás megismerése.

53155104_794487550913621_4033171597446610944_n

Március elsején a kora reggeli órákban heten indultunk el mi, magyarysok, bevenni Pécs gyönyörű városát. Az út jó hangulatban telt, a csapatunk kacaja töltötte be a vonatot. Pécs vasútállomásának megtekintése után elindultunk megkeresni szállásunkat, ahonnan rögtön a városismereti versenyre csöppentünk, mely által megismerhettük Pécs főbb nevezetességeit, többek között a dzsámit, a Székesegyházat, a Barbakánt és a gyönyörű sétáló utcákat. A városismereti verseny különösen közel állt szívünkhöz, hiszen csapatunk a SoMoRy (a Somogyi és Móra Szakkollégiumokkal kitalált közös nevünk) első helyezést ért el. Enyhe csúszással, de megkezdődött még aznap az Interkoll is, ahol többek között az új Kommunikációs Bizottsági tagjainak megválasztására, illetve a szünetben egy közös pizzázásra került sor. Fáradtan ám, de töretlenül vetettük bele magunkat Pécs éjszakai életébe, ahol gyümölcsöző barátságokra tettünk szert, illetve csocsózásból is világbajnoki szintre emelkedtünk.

40903421_2175544402464017_7983492171946786816_n

Másnap a tartalmas reggeli és a kihagyhatatlan kávézás után kezdődött el az aznapi program. Vitaszekciók, workshopok sokasága várt minket, ahol értékes információkat nyerhettünk és megismerhettük társaink különböző véleményét, munkáját. Délben kezdődött el a 3. Pillér projekt a Máltai Szeretetszolgálattal közösen együttműködve, ahol két társunk képviselte a Szakkollégiumot. A program célja a társadalmi érzékenyítés volt. Többek között hátrányos helyzetű óvodások számára készítettek apró pedagógiai segédeszközöket. Ebéd után sor került a szakmai előadásokra is. Hild Imre által megtudtuk, mik a legfontosabb elemei egy sikeres start-up vállalkozásnak, illetve folytatódott a már Szegeden elkezdett vita a Szakkollégiumok politikai szerepvállalásáról. Vacsora után, hogy megkoronázzuk Pécsi tartózkodásunkat, egy fakultatív borkóstolóra került sor, majd folytatódott az este a számunkra kibérelt szórakozó klubban.

53012126_572702763244146_2872455998507843584_n

Utolsó nap reggeli után már nem Pécsett folytatódott hétvégi kalandunk, hanem ellátogattunk a közel 30 percre lévő Mohácsra. Szerencsékre az OSZT időpontja pont a busójárással esett egybe így ez a program is kihagyhatatlannak bizonyult.  Végig csodáltuk a felvonulást majd helyi különlegességeket kóstoltunk meg. Fájó szívvel, de rengeteg élménnyel gazdagodva szálltunk fel a vonatra az esti órákban és szerencsésnek éreztük magunkat, hogy egyrészt elértük a vonatot, másrészt, hogy egy ilyen programokkal teli hétvégét tudhatunk magunk mögött.

Szabó Kitti