23559918_1572119422853670_2510913361883708052_n

Mint-a-Parlamenten a Fiatal Technokraták Pártja

2017. november 17-én került megrendezésre a Mint-a-Parlament, az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező rendezvény ülésnapja, melyen Szakkollégiumunk is színvonalasan képviseltette magát. A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját.

A rendezvényre való jelentkezéssel egyidőben egy logóval ellátott frakcióprofilt és egy törvényjavaslatot kellett benyújtania a jelentkező csapatoknak. Az ülésnapon egy Facebook-os szavazás alapján a nyertes, a háziorvosi rendelők felszereltségének és a háziorvosok szakmai felkészültségének javításáról szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk. A javaslatot az Ilyen Ez a Politika, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóiból álló frakció nyújtotta be, koalíciós partnerük a Fiatal Technokraták Pártja volt, melyet Szakkollégiumunk tagjai alkottak.

logo

A törvényjavaslat az orvosszakmai fejlődés, a transzparens forrásbevonás és nem utolsó sorban a társadalmi felelősségvállalás elősegítése érdekében kodifikálódott.  Ahogy a javaslat indokolási részében is olvashattuk: vonzóvá teszi a vállalatok számára az egészségügyi rendszer támogatásában való önkéntes részvételt, valamint egy államilag támogatott és ellenőrzött, stabilan működő pénzügyi alap létrehozását. Képviselőcsoportunk módosító javaslatokkal is hozzájárult a tárgyalt jogszabály érvényesüléséhez, amellyel egy még innovatívabb és eredményesebb törvényjavaslat kerülhetett a plenáris ülés elé.

A programot Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke és egyben az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának elnöke nyitotta meg a Felsőházi ülésteremben. Az általános vita előtt a vezérszónokok szólaltak fel a törvényjavaslat mellett, illetve ellen is. A vita után megrendezésre kerültek a bizottsági ülések, ahol 6 bizottságban került megtárgyalásra a törvényjavaslathoz beérkező valamennyi módosítójavaslat. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Költségvetési Bizottság elnökét a mi frakciónk delegálhatta, de közülünk került ki az Országgyűlés jegyzője is. A bizottsági ülések után minden frakció megtartotta saját ülését, majd a Törvényalkotási Bizottság gyűlt össze diskurzusra. A plenáris ülésen a törvényjavaslat végül kis többséggel, de elnyerte a támogatását, így megszavazásra került.

23755161_852074568285770_3462843964279006249_n 23844771_852076268285600_5713492303102040048_n23659427_852034621623098_5728367912776032763_n23755064_852035761622984_8851074233900001103_n

A Magyary Zoltán Szakkollégium Fiatal Technokraták Pártja minden szempontból nézve sikerrel zárta a szimulációt. A tanulmányok alatt megszerzett tudás gyakorlatba ültetésének előnyei mellett az új kapcsolatok építése is hasznos lehet a jövőre nézve.

Kolostyák Kamilla