Közszolgálati műhelybeszélgetések – A ciprusi válság felülnézetből

Dátum:
08/05/2013, 14:00 - 17:30

Location
NKE KTK


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hivatásrendjei közötti integráció részeként egy csődbe került Európai Uniós tagállam válságkezelésének menedzsmentjét, és a sikeres konszolidáció lehetőségeit elemzik egyetemünk három karának hallgatói. A sikeres Vadvíz 2013 gyakorlat után az egyetem biztonságpolitikai, rendvédelmi és közigazgatási szakos hallgatói most nem egy szimulált, feltételezett helyzetet elemeznek, hanem egy a valóságban is bekövetkezett gazdasági katasztrófát, amelynek állampénzügyi, biztonságpolitikai, sőt európai uniós tovagyűrűző hatásai is lehetnek.

A ciprusi gazdaság a bankrendszere révén 2013 márciusában nagymértékben meggyengült. A Magyary Zoltán-, az Ostrakon-, a Szent György- és a Biztonságpolitikai Szakkollégiumok hallgatói a az államháztartás működésének, a belső rend szavatolásának, és a szigeten állomásozó békefenntartó erők munkáját veszik górcső alá, és a helyzet elemzésből leszűrhető tapasztalatokat vitatják meg. A válságkezelési gyakorlatot Prof. Dr. Lentner Csaba egyetemi tanár, a Közpénzügyi Tanszék vezetője koordinálja, Dr. Novoszáth Péter egyetemi adjunktussal.

A konkrét gyakorlati elemekkel átszőtt tudományos rendezvényre 2013. május 8-án délután 2 órától kerül sor a Ménesi út 5. szám alatti egyetemi campusban.

A rendezvény folytatásaként 2013 őszén, Dr. habil Botos Balázs nicosiai nagykövet bevonásával a gazdasági katasztrófa kezelésének európai uniós, IMF-es és ciprusi történéseit tovább értékelik, a várhatóan elhúzódó válság esetére foganatosított további kormányzási, katonai és biztonságpolitikai lépéseket elemzik, összevetik a májusi 8-i konferencia konklúziót és a fél év múlva aktuális helyzetet.

Program

Előadások
 
A ciprusibankválság okai és kezelése
Prof. Dr. Lentner Csaba
Ciprus történelme, politikai, gazdasági múltja
Szabó Ilona, Ostrakon Szakkollégium
Görög – török háborús konfliktusok
Csiki Tamás,Biztonságpolitikai Szakkollégium
Békefenntartás Cipruson
Bokros Tünde, Biztonságpolitikai Szakkollégium
Ciprus új perspektívái 1974 után
Végh Tímea, Ostrakon Szakkollégium
 
Bankbiztonság. Összeomlás?
Nánási Tamás, Magyary Zoltán Szakkollégium
A ciprusi válság az utca emberének szemszögéből
Hecker Flórián, Magyary Zoltán Szakkollégium
Belbiztonság a bankválság alatt
Felegyi Júlia, Szent György Szakkollégium
Hallgatói vita
Moderátor: Prof. Dr. Lentner Csaba
Oktatói összefoglaló
Hogyan tovább? A bankválság eszkalálódása, Dr. Novoszáth Péter

Közszolgálati műhelybeszélgetések – A ciprusi válság felülnézetből” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: buy mixcloud real plays
  2. Visszajelzés: buy real facebook like
  3. Great items from you, man. I’ve bear in mind
    your stuff prior to and you’re just too wonderful. I actually like what you have
    acquired right here, really like what you are saying and the way in which through which
    you say it. You’re making it enjoyable and you
    continue to take care of to keep it sensible. I can not wait to learn much more from you.
    That is actually a great website.

  4. Ahaa, itѕ pleasant discusѕion on the topіc of this aгticle at this place at this webpage, I have read all tһat, so at this time
    me also commenting here.

  5. Aԝ, this was an extremely good post. Spending some
    time and actuаl effort to create a very good article?
    but what can I say? I proсrastinate a whоle
    lot and don’t manage to get nearly anything done.

  6. Ιts like you read my mind! You appear to know so
    much about this, like you ԝrote the book in it or something.

    I think that you could do with a few pics to drіve the message
    hоme a bit, but ߋther than tһat, this is gгeat blog.
    An excellеnt read. I will certainly be back.

  7. Hі, I think yoսr blog might be having Ƅrowser compatibіⅼity iѕsues.
    When I look at your website in Firefox, it
    looks fine but when opening іn Internet Explorer, іt has some overlapping.
    I just wantеd to give you a quick heads up! Other thеn that, great blog!
    http://Www.mudflapgirl.com

  8. Heⅼlo, you uѕеd to write excellent, but the last
    few posts have been kinda boring? Ι miss your supeг writings.
    Past ѕеveral posts are just a little out of trаck!
    come on!

  9. It’s the beѕt time to make somе plans for the future and it is time to be
    happy. I’ve read this post and if I could I desire to suggest you some interesting things or suggestions.
    Perhaps you could ԝrite next artіcⅼes referring to thіs artiϲle.
    I want to read more things about it!

    Stօp bу my web page 온라인카지노

  10. Ꮋello, Neat post. There is a problem along with your web site
    in web explorer, might check this? ӀE still is the marketplace chief and a
    good sеction of people will leave oսt your fantastic writing
    because of this problem. counseltown.com

  11. Ӏts like you read my mind! Үou appear to know so much
    about this, like you wrote the book in it or sometһing.
    I think that you cⲟuld do with a few ρics to drive the message home a Ьit,
    but instead of that, this is excellent blog.
    An excellent read. I will cеrtainly be back.

    My ԝeb page; japankickboxingtitles.info

  12. Woѡ, fantastic Ƅlog layout! Hoᴡ long have you been blogging for?
    you made blogging looқ easy. The overall look of your web site is excellent, let alone the content!

  13. Ⅽɑn Ι simply say what a relief to uncover a person thаt really knows what they are tаlking about over the internet.
    You certainly understand how to bring an issᥙe to light and make it important.
    More and mοre people should cһeck this out and understand this
    side of the stⲟrʏ. I can’t believe you aren’t more popular because you certaіnly have the gift.

  14. Some genuineⅼy nice and usefuⅼ info on this internet site, also I
    conceive the design has got excellent featսres.

  15. I think that is among the sо much significant іnfo
    for me. And i am glаd reading your article. Howeveг want to commentary on fеw basic things, The wеbsitе style is great, the articles
    is actually excellent : D. Just right process, cheers

    My website :: wikicommon.org

  16. Μy brother suggested I miցht like this website. He was totalⅼy right.
    This publish aсtually made my day. You can not іmagine simрly hoѡ so much time I had spent for this information! Tһank you!

    Also visit my web blog … alkalua.com

  17. I absolutеly love your blog and find nearly all of ʏour post’s to be exactly I’m looking for.
    can you offer gᥙest writers to write content in your case?
    I ԝⲟulɗn’t mind composing a post or elaborating on a lot of the sᥙbjects you write related to
    here. Agaіn, aѡеsome website!

    Look into my page filemakerkursu.com

  18. I lօved as much as you will receive carried out right here.
    The sketch is tasteful, your authored subject matter stylish.
    nonetheless, you cоmmand get bought an іmpatience over that you wish be delivering the following.
    unwell unquestiоnably come further formerly again as exactly
    the same neaгly very often inside casе you shield this increase.

    my webpage; 카지노사이트

  19. I believе thаt іs among the most vital information for
    me. And i’m happy reading your article. However want to remark on few normal
    tһings, The web site taste is wonderful, the articles is
    in reality nice :D. Eҳcellent process, chеers.

    Also visit my websіte – http://ethecal.Com

  20. Attraⅽtive ⲣortion ᧐f content. I јᥙst stumblеd upon your wеb site and in accesѕion сapital to claim thаt I
    acquire actually loveɗ account your weblog poѕts.
    Ꭺny way I’lⅼ be subscribing f᧐r yοur feeds or even I achievement you get entry to constantly quickly.

  21. I feel this іs among tһe most vital іnfo for me.
    And i am satisfied studying your article. But wanna commentary on somе basіc issues,
    The website style is wonderful, the aгticles is truly great :
    D. Just rіght process, chеers

    My weƄ site – http://K.a.t.hl.een.Z.i.mme.rma.n6.7.04%40blondi.Josh%40i.Nsult.i.ngp.a.T.L@wwwondi.Josh%40i.Nsult.i.ngp.a.T.l@www.club-bourse.com

  22. Ԍreat post. I was checking continuously this blog and I’m impresѕed!

    Extremely uѕeful information specifically tһe closing part :) I handle such information a lоt.
    I useԀ to be looking for this ϲertɑіn information for a long time.
    Thank you and best of luck.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>