IF

Élet diplomataként – 2017. 09. 18.

A Magyary Zoltán Szakkollégium őszi szemeszterben megrendezésre kerülő első rendezvényére szeptember 18-án került sor, ahol lehetőség volt közelebbről megismerkedni egy nagykövet mozgalmas és sokszor kiszámíthatatlan életével. Vendégünk ugyanis nem más, mint Robák Ferenc volt tunéziai, majd belgiumi nagykövet, a Külügyminisztérium Protokoll Főosztályának egykori vezetője, a 2011-es magyar EU-elnökség operatív ügyeiért felelős kormánybiztosa, illetve 2012-2016 között az Európa Tanács melletti, Strasbourgban működő állandó képviselet vezetője, nem utolsó sorban egyetemünk mentor-oktatója volt.

IF

Eseményünk címéhez illeszkedve nagykövet úr a rendkívül színes pályafutásáról mesélt nekünk. Visszatérve a kezdetekhez, a nagyszámú hallgatóság megtudhatta, hogy gyermekkorától kezdve érdekelte a történelem és a külpolitika, ezért sokáig külpolitikai újságíró szeretett volna lenni, melyből kifolyólag az akkori „Közgáz”-ra jelentkezett, hiszen ott volt csak nemzetközi kapcsolatok képzés. 1976-ban szerezte meg diplomáját, melyet követően a Külügyminisztériumban helyezkedett el, s a Szovjet Főosztályon dolgozott.

Orosz és francia nyelvtudásának köszönhetően kapta meg a konzuli tisztséget Algériában, ahol megérkezése másnapján máris helyettesítenie kellett a gépkocsivezetőt, aki éppen balesetet szenvedett, de helyettesítette a titkárnőt, a gazdasági felelőst is. Családja is elkísérte nagykövet urat Algériába, így kíváncsiak voltunk arra, hogyan tudta összeegyeztetni a munkát a családdal, vajon sikerült-e megteremteni az egyensúlyt a munka és a család között, melyre válaszul megemlítette, hogy a diplomata foglalkozás nagyon megnehezíti egy család életét, hiszen nekik is sok megpróbáltatáson kellett keresztülmenniük. Azonban erősítette a családi kapcsolatokat az összezártság és az egymásra utaltság, valamint a gyerekek nyelvtanulása szempontjából is előnyt jelentett a külföldön eltöltött néhány év.

Nagykövet úrtól megtudtuk, hogy Algériában tanulta ki a diplomata mesterséget, de diplomáciai szempontból karrierje csúcsának a párizsi kiküldetését érzi, Brüsszelben pedig újfajta kihívások elé nézett.    Miután visszatért Brüsszelből, 2008-tól kormánybiztosi kinevezéséig állami és külügyi protokollfőnök volt, így három miniszterelnökkel: Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal és Orbán Viktorral is együtt dolgozott, ezt pedig úgy tehette meg, hogy egész pályafutása alatt elhatárolódott a pártpolitikától, magára hivatásos diplomataként tekintett. Protokollfőnökként megtanulta, ezen szakmában sem a formalitásoknak kell lenni az elsődlegeseknek, hanem a hazai érdekek képviseletére, a mindenkori magyar célok  elérésére kell törekedni a rendezvények szervezése, tárgyalások, munkaebédek során is.

IFIF

Arra a kérdésre, hogy a mai világban milyen lépéseket követve érhetjük el, hogy diplomaták legyünk, a következőképpen válaszolt: először is egyetemünk Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának mesterképzéseit ajánlja, de fontosnak tartja a megfelelő helyen végzett szakmai gyakorlatot, s emellett figyelmet kell szentelni a tanulmányok során kialakított munkakapcsolatokra is. Szerinte a nyelvismeret mellett a legfontosabb készségek a talpraesettség és az empátia, ugyanis ezek segítségével lehet a leghatékonyabban felmérni a tárgyalófelünk álláspontját egy adott kérdéssel kapcsolatban. Robák Ferenc szerint a diplomáciai foglalkozás presztízse az utóbbi időben csökkent, de diplomatákra a jövőben is szükség lesz, ezért mindenkinek ajánlja a hivatást, akit érdekel ezen terület.

Bohus Petra, Kolostyák Kamilla